2011. november 28., hétfő

Thanksgiving+miegymás

Huhhh..azt hiszem egy kicsit elmaradtam a blogírással…na lássuk fel tudok-e idézni minden fontosabb pillanatot!
Először is a múlt hétvége megint parádésra sikeredettJ illetve a péntek…szombaton csak hanging around volt a Bryant Parkban.... a kutya-macska kiállítás után, na és előtte voltak még hétköznapok is, persze azok közel sem olyan élménydúsak…bár, ahogy vesszük…a gyerekek mellett sosem lehet unatkozni:D
szóval akkor kezdjük időrendi sorrendben:
Múlt kedden volt az első olyan kedd, amikor nem kellett spanyol órára mennem, mert már vége lett…ez valahol jó, valahol nem…de legalább lehet relaxálni egy kicsit, mert a gyerekek korcsolyázni mennek, szóval at least 2 óra egyedüllét a lakásbanJ ez pont arra elég, hogy megnézzek egy filmet, és szépen komótosan megvacsizzak közben, esetleg  ha megnyirbálom  az időmet , még egy kis futás is beleférhet akár:D
Ja igen… szerdán Emma nem ment suliba, mert valami szünetük volt…úgyhogy 4-esben töltöttük a napot, nem volt semmi említésre méltó..azt hiszem, bár már elég rég volt…azt tudom, hogy a két kicsi szerencsére kidőlt a délután folyamán, én és Emma pedig színeztünk. tényleg gyorsan elteltJ
Szerdán este túlóráztam, mert szülőértekezlet volt a suliban, én fektettem a gyerekeket több kevesebb sikerrel, de persze a végén mindig a nagyobb győz:D és a kicsik 8-kor már az ágyban is voltak:D hehehe:D Olivia egy kicsit hisztizett, de belátta, h jobb az ágyikóban lenni, mert ott esélyes a simi-simire, míg az üres nappaliban csak egyedül érezné magát.
Valamelyik nap Sofi babát kétszer is a zuhany a lá kellett dugni, mert robbant a pelus:S nah az nagyon nem jó…..pfffffujjjjjj…..de szegényemnek jön a foga, vagy nőJ és nem tehet róla , ez ilyen gyerekkel velejáró dolog:D
Aztán már itt is volt megint a várva várt hétvégeJ Pétekre beterveztünk egy kisebb találkozót a spanyol és a német lánnyal aztán csatlakozott még egy macedon is.  Sikerült meglátogatni azt a helyet, ahol 5 shot 10$:) a lányok még nem voltak, szóval már miért nemJ A spanyol lány nagyon szeretett volna wiskheyt inni…hát gondoltam csatlakozom, és gyorsan 5 kis felespohár fenekére néztünk, csak nehogy szárazon maradjon a torokJ
Majd a szokásos hely felé vettük az irányt. Kint találkoztunk a tulajjal, aki már jó barátunkJ így ingyen belépő, és welcome drink is dukált…hihi..hát kell ennél több?! Táncikálgattunk, míg a hely be nem zárt, majd sikeresen hazakeveredtem….miután kiderült, h a metró nem visz oda ahova szeretném, mert építkezések folynak…..na remek hajnali 5kor mi lehetne jobb…így bronx közepén egy tök ismeretlen helyen, kb 25 utcányira a háztól lerakott a metrópótló busz…..nah mondom remek…térkép sehol, meg majd hülye leszek elővenni az utcán….ha nem muszály nem leplezem le magam, h lövésem sincs hol vagyok…..így elindultam nagy bátran, majd kb 20 perc kutyagolás után kilyukadtam ugyan annál az utcánál…..na ezt ne kérdezzétek hogy csináltam, mert  NY utcái merőlegesek és párhuzamosak, mint egy kockás füzet….így nem volt mit tenni, összevadásztam egy taxit, és szépen hazahozattam a kis fenekem..jóó borsos áron, de hát ha nem  lehet mit csinálni….de legalább a sofőr jófej voltJ első kérdései között szerepelt, hogy honnan is jöttem, meg hány éves is vagyok tulajdon képpen??:D hehe sikeresen betippelt  18-ra:D  Éljen a letagadható 4 év:D   A végén kaptam egy telefonszámot, h ha kell taxi akkor majd hívjam őt. Csak szépen magamban hozzátettem, remélem nem lesz szükség még egyszer ilyenre!
Aludtam kb 2 órát,  majd keltem, mert mentünk a családdal kutya és macska kiállításraJ Kicsit fáradtan, de jól leplezve bevettük a várost, és megérkeztünk a helyre. Egy nagy csarnook tele cukibbnál-cukibb kutyákkal macskákka…bár szegéyneket nagyon sajnáltam, mert mindenki össze-vissza tapizta, simogatta, szorongatta őket….:( de jól tűrték a szerencsétlenek. Lényeg, hogy találkoztam magyar Kuvasszal, és Pumival is:D még a kutyáinkról is híresek vagyunk.hehehe
Na meg ezen kívűl végre élőben is láttam álmaim macskáját, ami mellesleg amerika nemzeti cicusa is (main coon), és csak úgy említés szintjén a drága, kistigris méretű 10-15 kg-ra is megnő:D Na tuti, hogy ilyenem lesz, és ezzel fogom a leendő férjemet az őrületbe kergetni:D Ezúton is üzenem neki: Rettegj:D
Utána magányosra fogtam a dolgot, és föl alá sétálgattam a balvárosban, majd tali a spanyol és a német lánnyal, kivételesen nem mentünk  bulizni, de azért így is sikerült elütni az időt:D Kitaláltuk, h kalóriabombára van szükségünk, így célirányosan a meki startoltunk, majd mivel még gyerek volt az idő, H&M. Itt egymásnak válogattunk össze őrültebbnél őrültebb ruhadarabokat, majd egy rögtönzött divatbemutató keretein belül, és a nevetéstől fulladozva, csináltunk pár fotót, majd mindenki szedte a sátorfáját hazafelé, mivel én már megint csak 2 órát aludtam, kicsit elfáradtam.:)
Vasárnap azt hiszem relaxáltam…..bár be kell valljam, nem emlékszem…az tuti, h semmi hasznos dolog nem sült ki a napból…Ja hopsz közben eszembe jutottJ twilight 4-et néztem egy csapat némettel, akik először csak németül akartak beszélni…na ez annyira nem tetszett..bár a nagy részét értettem…azért mégis na…a végén szerencsére átváltottak angolra, de  már éppen azon voltam, h lelépek. A film  nagyon tetszett, szerintem az egyik legjobb lett az eddigiek közül! Ez volt az első mozizásom itt…és mit mondjak, meg voltam döbbenve, mikor mindenki sikítozásban, kurjongatásban és tapsolásban  tört ki, mert a farkas fiúcska ledobta a pólóját:D jó persze Adonisz teste van…szegényem sajnáljuk is érte:D, na de azért mégis ez egy mozifilm könyörgöm:D és inenntől kezdve, ha történt valami, a tömeg morajlott:D vicces volt nagyon!!!
Aztán hétfő, kedd, szerda a szokásos. Szerda estére kaptam egy vacsi és mozi meghívást, ami egész jól sikerült, bár egy olasz étteremben voltunk, és meg kell, hogy mondjam, apukám spagettije 1000x jobb, mint az amit ott ettem…..sőőőt állítom, h még én is jobbat csinálok!!! Ezek után Jack és Jill filmet néztünk…voltak benne jó poénok, de néha azért fárasztó volt….egyszer nézhetősnek elmegy.
Csütörtökön korai kelés a késő fekvés ellenében….ez van, aki éjjel legény nappal is legyen az szokták volt mondani ugyebárJ ezen a napon volt Thanksgiving. A családok meglátogatják  a barátokat, családot és együtt töltik az ünnepet, meg a hosszú hétvégét, mert nem mellesleg 4 napos ünnep..többé kevésbéJ Ilyenkor kerülnek elő a filmekből már jól ismert fogások, mint pl a pulyka és a cranberry szósz. Na már most az utóbbi valami isteni, úgyhogy tuti csempészek haza ezekből a bogyókból..na persze, ha a táskám engedi:D Meg mivel egy indiai családnál voltunk, egy csomó indiai fogás is volt! Legjobban a chili chicken tetszett…ezen meg is voltak lepődve, mert baromi erős volt:D de kicsi Ancsi jól bírta!!!:)
 Jah igen és Hálaadás napja után Black Friday, amikor is mindenhol hatalmas akciók a boltokban, az emberek meg megőrülnek a vásárlási mániától, és mint pók a falon futkosnak boltról boltra. És még szerencsésnek mondhatom magam, mert én Washingtonban voltam, nem pedig NYC-ban (ott a hétköznapokon olyan tömött  bolt, mint a DC-ben volt). Szóval a pénteket D.C-ben töltöttem, illetve kb 5-6 órát…ezalatt bevásároltamJ, és minden nevezetességét megnéztem a városnak! Sutyiban még pár nem éppen szabályos kép is készült arról az épületről, amelyik 5szögre hasonlítJ na aki így sem találja ki……:D végigszaladtam a National Mall-on, és J.F. Kennedy sírjánál is jártam. Sokat metróztam, és csak 1szer néztem rá a térképemre:d annyira büszke vagyok magamra, h egyszer sem tévedtem el, vagy szálltam rossz metróra:D:D:D pedig ez nem rám vall!!! ÉÉÉS a végén úgy kellett visszakeverednem Marylandbe, hogy elmentem az egyik metróvonal végállomásáig, majd, meg kellett keresnem egy buszt, azzal elmenni a végállomásig 8hozzáteszem, körjárt volt…) éés ott vettek fel. Jelentem Mission is possibleJ még nekem is csodák csodájára!!!
Szombaton a gyerekeket korcsolyázni, meg falat mászni vitték, én gondoltam körbesétálom a környéket, így maradtam a házban….volt egy adó, amin csak karácsonyi filmeket játszottak, ebből 2őt gyorsan meg is néztem, isteni, forró meggyes pite és vanília fagyi társoságában, majd persze egy kis desszertnek jött a pumpkin pie is:D nyaaaaaammm. Persze hálaadás a családon kívül az evésről szól leginkább:D:D:D
A környék körbesétálásánál kisebb bökkenőbe szaladtam, mert ha azon a környéken nincs kocsid, akkor gyalogolhatsz az út mentén, míg el nem éred a következő lakópark bejártát….hát ezt a 3. után meguntam, így visszafele vettem az irányt és inkább olvastam egy kicsit. Egyébként ezen a hétvégén szokás kirakni a karácsonyi díszeket is, így láttam pár érdekességet, de azért a nagyon csicsás dolgok még nem kerültek fel a házakraJ Este 5 gyerkőc társaságában megépítettem életem első mézeskalács házikóját:D  Én voltam az irányító:D hihihihi…bááár csak meg lehetett volna kóstolni!!!! Na de majd karácsonykor csinálok fincsi saját gyártású mézeskalácsot!!!:D
Vasárnap haza indultunk, átszeltük Baltimore-t és Philadelphya-t, vagyis utóbbiban megálltunk az ikeában, és ettünk finomat. Én spec egy spenótos-sajtos palacsinaszerűséget, meg egy olyan csokitortát, hogy az szinte már beszélt…hát az valami isteni volt!!!  Este 10 körül hazaértünk..kis alvás…és a mai nap….

Drága gyerkőcök nem akartak aludni menni fél 1kor…mondom jó, akkor nem alszotok….így én gondoltam egyet, levettem egy könyvet a polcról és szépen elkezdtem olvasni nekik a mesét, drága Olivia 2-kor kidőlt mellettem:D és Sofi baba is nagyon bújt és tette a térdemre a fejét…így gyorsan ágyba dugtam őketJ De előtte Sofin pelenkát cseréletem, ekkor még nem aludt, de mire befejeztem a műveletet, már az igazak álmát szenderegte:D na persze nem azért mert olyan sokáig tartott a művelet:D Hahhhh biztos ilyan jó a technikám…..:P
Ja igen és kreáltam egy kukoricás-meggyes 5perces sütit is….alappor a tálba, tojás, olaj, tej mellé, kis kavarás, tepsibe, sütőbe, és kész a süti……nem szeretek így sütni…kell a kihívás…ez van:D
Azt hiszem minden fontosabb dolog eszembe jutott így a végén:D Csak győzzétek elolvasni:P
Pusszancs

2011. november 13., vasárnap

A hét legjobb része ismét a hétvége:)

Ha a hétvégék továbbra is ilyen eseménydúsak lesznek, akkor nem kell panaszkodnom az biztos:D Ha eddig úgy éreztem, h esetleg nem használtam ki olyan intenzitással a partykat mint kellett volna, mostmár tuti nincs mitől tartanom:D

A hét lényegében kellemesen telt, a gyerkőcök is jól viselkedtek. Kedden Emmának nem volt iskola, így egyedül voltam hármójukkal. Reggel kicsit meg is voltam szeppenve, h mit is fogok csinálni, mert Olivia elég hiperaktívnak mutatkozott..jobban mint a megszokott....aztán persze megnyugodott, és onnantól kezdve, mint a kis angyalok (majdnem végig). Elmentünk piknikezni, meg vittünk színezőket, h legyen mivel elfoglalják magukat:) nem is lett volna semmi gond, de Olivia kitalálta, h akkor ő most leveszi a cipőjét és mezítláb mászkál...na mondom olyat nem játszunk....mert amúgy is köhög, meg tüsszög...nem hiányzik, h még fel is fázzon....mivel nem akartam visszavenni...fogtuk magunkat és hazajöttünk. Ebéd, aztán egy kis tv-nézés, hátha elalszanak:) így is lett:) Miközben a két kicsi aludt, én arcot festettem Emmának, és színeztünk. Jó nap volt!

A következő napon Olivia szintén végrehajtotta a cipőlevevős akcióját, így a tervezett játszóterezésre szánt időt kénytelen voltam jelentősen megrövidíteni...dehát ha nem fogad szót, akkor ez van....

Pénteken Veteran's Day volt= nem volt suli, itthon volt mindenki, apukát kivéve. Délelőtt korcsolyapályán voltunk, és Sofi baba elaludt rajtam:D, persze előtte kísérletezett felmenni a jégre, de az utolsó pillanatban mindig elkaptam:) A két nagyobb nagyon ügyesen korcsolyázik, irigylem őket, h mernek esni:D én már nem:D:D:D...így valószínűleg korcsolyatudásomat már sosem fogom tökélyre fejleszteni...
Aztán bevásárlás. A kicsik elaludtak a kocsiban így én maradtam velük, anyuka pedig ment a boltba. Sofi baba előbb felébredt, de egy fél órán keresztül sikerült csendben tartani, aztán Olivia is felébredt, és nagyon elkezdett sírni...meg is ijedtem kicsit, de szerencsére a végén sikerült megnyugtatni!

Közben írtak a lányok, h csináljunk valamit. Hát olyan 10 óra magasságában sikerült is összehozni egy találkozót 3man. Elementünk az előző heti bárba a Bleecker st-re. először élő koncert volt, aztán pedig következett a táncikálós rész. Nem tudom, h mi történt, de folyamatosan akkora szerencsém volt, h nem kellett fizetnem az italokért:D így a végére már nagyon jól éreztem magam:D természetesen megint játszottunk beerpongot:D Táncoltunk és a semmiből egyszer csak előkerült egy csokifiú:D kis cuuuuki:D táncoltunk, ettünk pizzát, éééés , amin nagyon meglepődtem, elkísért az állomásig, ahonnan megy a vonatom, sőt meg is akarta várni, annak ellenére, h majdnem elaludt:D Még vannak normális fiúk a világon:)
Mint utóbb kiderült az első vonatom 6:20kor jön....ami azt jelenti, h reggel 7kor értem haza...hát most mit mondjak..jó buli volt na:D (csak a kíváncsiabbaknak: telefonszámcsere megtörtént:)

2 és fél óra alvás után, igen jól látjátok, elkezdtük szervezni a szombat estét:)...a nap elején, még nem éreztem, h mennyire fáradt vagyok.. persze ez este már látszot...na mindegy...fél kiló alapozó, korrektor, púder és egyéb nagyon hasznos dolgok után, a kissebbe bevásárlószatyor méretű karikák eltűntek a szemem alól, és így már neki mertem vágni az estének...na igen előtte még egy mézes-fahéjjas kávét elnyalogattam, csak biztos, ami biztos alapon:)
Beültünk abba a bárba, ahol 5 rövid 10$. Még gondolkoztam rajta, hogy hát lehet haza kéne menni az utolsó vonattal..na ez olyan sebességgel röppent ki a fejemből, mint ahogy a rövidek, és a koktélok csúsztak a pocim  felé:D
Utólag belegondolva jó, h  nem mentem haza! Elmentünk a Webster hall nevezetű helyre, ahol mindenki nagyon jól érezte magát:) Össze is haverkodtam egy bostoni fiúkával:) (szintén megkaptam a számát).
A helyről azt kell tudni, h 4 emelet, minden emeleten különféle zene...house, electronic, d&b....tényleg minden.......éééééés amin nagyon nagyot néztem..az egyik szinten kisebb cirkuszi műsort is láttunk:D Égő buzogánnyal táncoló lányok(alig ruhában), majd a végén tüzet is nyeltek:D, gumifiú, aki irigylésre méltóan csavargatta a végtagjait ide-oda, meg össze vissza, és kb a két mutatóujján állt kézen, közben spárgázott a levegőben....szóval hűű meg ha:D, ééés ez még nem minden:D a végén egy kötélen kb 10 méter magasan(minden védő felszerelés nélkül) egy pár pörgött és különféle félelmetesebbnél félelmetesebb figurát mutattak be...volt, amikor csak egy lábbal tartották magukat, közben persze pörögtek....
Lényeg a lényeg, h nagyon szuper volt:D ilyen buliba otthon biztos nem jutok el:D
Sikerült itt is zárásig maradni, majd hogy egy kicsit előbb hazaérjek, a subway mellett döntöttem...az állomáson volt egy elég furi srác...de valahogy el kezdtünk beszélgetni...mondjuk nem bántam, h nem ott szállt le ahol én:)
Épségben, rendben hazaértem, majd a mai napot teljesen a relaxálásnak szenteltem:D:D:D forrócsokival, muffinnal, na meg persze fincsi gyümikkel, meg zöldségekkel:)

Kedden lesz az utolsó spanyol órám...egy részről kicsit szomorú vagyok, de úgy érzem, h a maximumot kihoztam a tanfolyamból, és egy német lánnyal is sikerült nagyon összehaverkodni:) szóval csak nyertem:D

Szép álmokat mindenkinek!











 

2011. november 8., kedd

Mert ezen akkorát nevettem, hogy muszáj ide is bemásolni:D

Eme kedves kis felajánlást ma reggelre virradóan találtam a postaládámban:)
Kerekre nyílt szemekkel olvastam először, majd még  2x, de ekkor már a földön feküdtem a nevetéstől:D

Jó szórakozást!
Hello beautiful . Attractive man here . Dark hair. Blue eyes. Great body hung and very oral. Text me
860...........
I will be in a hotel by Laguardia airport tonight. I come every week

(Ha esetleg valaki élne a lehetőséggel dobjon egy emailt, és megkapja a telefonszámot;)

Pusszancs

Na és akkor még egy kis Halloween utáni könnyfakasztó nevetés:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_YQpbzQ6gzs

2011. november 7., hétfő

Amazing weekend...

Hát  azt kell, hogy mondja, hogy itt tartózkodásom alatt a legjobb hétvégére sikerült sort keríteni!!!!

A hét nagy része jól telt és nem volt semmi gond a gyerekekkel, de valahogy péntek délutánra én is nagyon elfáradtam, meg a középső kislány is, és ugye két fáradt ember nem igen passzol össze...kivéve, ha sikerül elaludniuk....ami ugye részemről teljesen kizárt volt, és részéről is..sajna...
Lényeg a lényeg, h én kb 3 órán keresztül azon próbálkoztam, h elaludjon..csak egy kicsit, nem sokat:)....de minden lehetséges eddigi bevált módszer csődöt mondott, hatalmas szomorúságomra...így mikor anyuka hazajött, egy kis feszültségoldó sétára és naplementefotózásra adtam a fejem. Közben pedig lebeszéltem estére egy találkozót egy dél-afrikai lánnyal Nicollal.
Séta után gyors összekészülődés, és elindultam a metróhoz, hogy majd akkor azzal megyek, mert pont megáll a megbeszélt helynél...na igen ám...de mióta nincsenek papírjaim, ha bulizni megyk szükségem van az útlevelemre...éreztem, hogy mintha nem lenne meg mindenem, mikor elindultam a laza 20 perces sétára (gyorsabb tempóban), majd mikor már majdnem odaértem tudatosult, hogy akkor mit is felejtettem el....így usgyi haza +20perc séta, és még éppen szerencsésen elkaptam a vonatot, ami nincs messze...de dupla annyiba kerül, és még a végállomástól sétálhattam 10 percet...de azt hiszem mindent összevetve csak 10-15 percet késtem:D Nem ne kérdezzétek, hogyan csináltam, mert nem szokásom időben elindulni:)
Nicol mondta, h tud egy jó helyet, ahol 5 feles 10$:D gyorsan oda is értünk és kikértük az első tequila szettet:D két koktéllal körítve...hát azt hiszem sokat mondok, de kb 15 percen belül a poharak aljára néztünk( hozzáteszem kb 2 hónapja nem ittam), majd akkor legyen biztos a mulatós este alapon még egy kör felest kértünk...amint kihozták szép sorban egymásutánban lemasíroztam a torkunkon:D ezután következett egy cigiszünet...na nem kell megijedni, ennyire még nem kanászodtam el, én csak kísérőt játszottam. Aztán vissza a bárba, ahol szóba elegyedtünk egy meleg fiúval...a fene essen a jól kinézős pasikba...tuti az összes meleg...majd még egy long island ice tea után, miből az alkoholmentes részt szerintem kifelejtették:) elmentünk egy helyre ahol ingyen pizzát kaptál, ha ittál valamit....én már akkor éppen jól éreztem magam, kezdtem nem érezni az orrom (ez a jel, ha kezdek kicsit becsípni:), úgyh gondoltam egyet és csak beálltam a pizzás sorba:D csodák csodájára kaptam is...na jó 1$ volt, de ez elvileg borravaló:D gyorsan befaltam, majd indultunk egy másik helyre. Itt én kértem még egy kis időt a levegőn...mindeközben végignéztem, ahogy letépik a pólót egy fiúról, és ahogy egy lány meg akar verni egy másik fiút...mindez nagyon szórakoztató volt:D aztán bent még ücsörögtünk egy kicsit, majd irány haza:) Metróval jöttem, mert az utolsó vonat, ami a ház mellett áll meg...elmegy 1:50kor..az első meg csak 5:30kor jön, és már nagyon fáradtak voltunk...szóval 4:30körül kb 30perc metrózás és kis séta után haza is értem...meglehetősen józanul..nem is értem hogyan...gyorsan ágyba bújtam, mert szombatra is lebeszéltünk már egy bulit:D
Az egyetlen, amit nem tudok megszokni, hogy a gyerekek hétvégén is 7 körül kelnek......és onnantól már egyhuzamban egyszerűen képtelenség aludni...de azért 10 ig fetrengtem, majd egy hosszabb skypolás a családdal, és készülődhettem is mert, Dórával megbeszéltünk egy találkozót 1re. Az este előtt már nem volt  kedvem hazajönni még egyszer, így minden fontos dolgot elraktam, és uccu neki, elsétáltam a metróhoz:D majd shopping:D mondjuk akkor nem vettem semmit, de ma szerncsésen beszereztem két meleg pulcsit, mert annak híjján voltam! Miután Dóra elment én még vagy 4 órán kerszetül bolyongtam a városban ide-oda,lejártam a lábam, de nem bánom:) Aztán összefutottam egy spanyol és egy ausztriai lánnyal, beültünk egy bárba, majd egy-egy koktél elfogyasztása után elmentünk a Bleecker st-re, ahol mit utóbb kiderült, iszonyatosan jó helyek vannak!!! Persze minden telis tele volt, de megérte nagyon!!! Oda még vissza kell menni az  tuti! Életemben először sikerült kipróbálni a beer-pongot is:D vicces vicces...bár a sör fel volt vizezve, ebben nincs kétség! Amúgy mi nyertünk:D A két labdát pedig megtartottam emléknek, na meg ha megint arra tévedünk akkor lesz mivel játszani:D az utolsó vonatomat is sikerült elkapni, mondjuk eléggé másodperceken múlott, de még éppen időben beszáguldottam az ajtón...bár mondták a csajok, hogy utána még nagyon jó volt a buli, dehát egyszerűen nem volt hozzá lelki erőm, h kivárjam a következő vonatot...még szerencsém is volt, mert a kaller bácsi nem jött jegyet kezelni, ami azt jelentette, h vasárnapra volt egy ingyen jegyem:) amúgy is tervben volt egy nagy séta még, így szépen dél körül elindultam metróval befele, majd a 6th ave-n belebotlottam egy fashion district nevű rendezvénybe:D mindenféle érdekességek voltak,  na meg finomságok! végül ügyesen szert tettem egy ingyen kávéra, ami pont addig elég is volt míg elsétáltam a centrál parkig, meg vissza a 5th ave-ra, ahol egy kisebb parkban megvacsoráztam az ingyen kóstolható csokikból, meg popcornból:) na jó tudom, nem a legegészségesebb, de finom volt:) Majd még betértem a h&m-be, ahol sok töprengés után végül szert tettem két meleg pulcsira, mert abból amúgy is hiány van!

Szép hét kezdést mindenkinek!
Pusszantááás