Az első munkahét

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt ez a hét.... csütörtökön megkérdeztem anyukától, hogy akkor ma milyen nap is van pontosan..mondta csütörtök..ja mondom jó én meg azt hittem kedd:D
Megérkezésem után az első hétvégét végig dolgoztam...illetve nem is nevezném igazi munkának, mert csak a családdal voltam és ismerkedtem a gyerekekkel. Nagyon aranyosak:)  3-án elmentünk egy botanikus kertszerűségbe, nagyon élveztem, mert érdekesebbnél érdekesebb virágokat láttam, meg hatalmas bogarakat..na ennek annyira nem örültem...aztán elmentünk vásárolni:) Tök jó fejek a szülők, mindig megkérdezik, hogy mit szeretnék a boltból, és ha valamire azt mondom, hogy azt szeretem akkor már teszik is a kocsiba bármiről legyen szó:) 4-én pedig bementünk Manhattanbe várost nézni...befelé vonattal mentünk, hogy tudjam én is hogy hogyan is kell pontosan bejutni és ne akarjak lépten nyomon eltévedni majd:) Jött mind a három picúr is...néha nyűgösek voltak, amit megértek, mert nagyon sokat sétáltunk...voltunk a Central Parkban, megnéztük a városi könyvtárat, meg a 5th Ave-t, a Rockefeller Centert és még sok mást is.! Mindezek után pedig anyuka közölte, hogy akkor most meghívnak egy szandálra, mert a balettcipőcském talpát még Floridában elsétáltam:)
A hétvége folyamán beavatást nyertem a pelenkázás rejtelmeibe...már felsőfokon megy:)

Hétfőn teljesen egyedül voltam a 3 lurkóval...érdekes élmény volt így elsőre...szerencsére utólag vissza gondolva rendesen viselkedtek, csak egyszer volt egy olyan pont, hogy mindenki fel lett zavarva a helyére, mert belemásztak a legkisebb gyerkőc ágyikójába...persze egy instabil hintaszékről... szóval csak kicsit vert le a víz mikor megláttam hol vannak:S na persze ekkor következett a hiszti, hogy ők aztán biztos nem.....fogtam és felraktam őket...miután megnyugodtak elmagyaráztam, hogy mit miért nem szabad:), azt hiszem hatásos volt, mert már csak 1szer próbálkoztak bemászni a héten:)

A következő napokban az apuka próbálta úgy megoldani a munkaidejét, hogy ne kelljen sokat egyedül lennem velük...mint utóbb kiderül nagyon is jó volt, hogy nem kellett egyedül lennem velük..máskülönben tuti megőrülök:D minden kis hülyeségen össze tud veszni a két nagyobb...és akkor sikítanak, sírnak és harapnak.

A Sofi baba a legaranyosabb, könnyen meg lehet nyugtatni ha baj van....és csak akkor nyűgös ha álmos...bár volt egy nap, amikor vagy fél órán keresztül visított a kezemben, de végül sikerült megnyugtatni és elaludt, bár a végére már én is gondolkoztam, hogy elkezdjem-e itatni az egereket:)
A középső Olivia...ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor jön a sírás....nem olyan könnyű elterelni a figyelmét...de általában a keksz vagy a csoki segít (persze csak végső megoldásként). Ő a legzárkózottabb, de azt hiszem, hogy vele is sikerült már összebarátkozni:) Veszélyérzete viszont nincs...és szerintem kimondottan szereti azokat a helyzeteket, amikkel a szívroham határára sodorhat....pár napja a szemem láttára esett le a székről...mert félrecsúszott a szivacs, és pont oda lépett...biztos baromira megütötte  magát, de nem sírt sokat..szerintem érezte, hogy hibás...mert előtte, ha 1000-szer nem mondtam el neki, hogy nem szabad, akkor egyszer sem! A következő napon pedig a trambulin és a légkondi közötti résbe sikerült beesnie, mert persze kapaszkodás nélkül kell ugrálni azon a kicsi szaron....rongyossá beszélhetem a szám...akkor sem hallgat rám, hogy nem szabad....majd egyszer csak megtanulja:), de remélem olyankor, amikor nem én leszek vele!!!
A legnagyobb Emma nagyon okos és értelmes kislány, de akaratos is. Ha nem vele foglalkozik az ember, hanem éppen mással, akkor jön a hiszti, meg szalad és elvesz valamit a másiktól, hogy felhívja magára  a figyelmet, vagy ha ez nem jön be jön a b  variáció...tépjük le a ruhát Ancsiról, másszunk fel a kezére, és harapdáljuk, meg karmoljuk meg egy kicsit, mert az tök jó poén....hát ebből nem eszel kicsi az tuti...:)
Mindezek ellenére imádnivalóak!
Azért örülök, hogy csak a két kisebbel leszek itthon nap közben, mert Emma már óvodás, és így jóval könnyebb lesz nekem is!
Egyébként ha már minden kötél szakad...és tényleg baj van, vagy csak nem akarom tovább hallgatni a hisztit akkor jön a tv:D csodákra képes...úgy ráfókuszálnak, hogy se kép se hang:), mintha nem is lennének gyerekek a házban:D persze csak végszükség esetén fogom bevetni, na meg előtte meg kéne tanulni kezelni, hogy pontosan mit is kell nyomkodni a 3 kapcsolón:)
Szerencsém van, hogy ilyen rendes családhoz kerültem és tényleg úgy érezhetem, hogy én is családtag vagyok!

A német lánynak, aki Floridában volt a szobatársam nincs ekkora szerencséje....kedves a családja, de kifogott egy olyan babát, aki ha nem alszik vagy eszik, akkor sír:S nem igazán érzi jól magát..és már most az első hét után azon gondolkozik, hogy családot kéne váltania...
Azért megpróbáltam valami kis életkedvet verni bele:) Tegnap bementünk Manhattanbe és végigsétáltunk a Broadway-en, elmentünk a Brooklyn Bridge-hez, körbenéztünk a különféle ruha boltokban:) (jövő hétre már tervben van egy shopping túra is), ettünk a Donkin Dougnuts-ban és a Wendy's-ben, bejártuk a Central Parkot, a Washington Square Parkot és még vagy 2 parkban voltunk, kipróbáltuk a metrót...és szó szerint lejártuk a lábunkat:) na persze sok szép kép született közben, úgyhogy majd egy kis ízelítőt itt is láthattok, ha kiválogattam:)
Most pedig valószínűleg meglátogatom a konditermet, mert tegnap éjszaka előtört belőlem a falánkság és bepusziltam jó pár csokis-vaníliás kekszet:D

Pusszancs